Mostari Nemzetközi Gazdasági Vásár
A 2022. április 5-9. között megrendezésre kerülő 23. Mostari Nemzetközi Gazdasági Vásár Partnerországa Magyarország lesz. A Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére a 2022-as magyar partnerország megjelenést a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezi, egy nagyságrendileg 350 m2-es belterületi standon biztosítanak kedvezményes kiállítási lehetőséget a magyar vállalkozások számára. Az egységes arculattal felépített standon a közösségi kiállítók egységes árubemutatási lehetőséget kapnak, ehhez céglogóval, frízfelirattal ellátott pultot, közös tárgyalófelületet biztosítanak a szervezők.
A rendezvény a nyugat-balkáni régió egyik legjelentősebb üzleti eseményeként és közönségvásáraként ismert, melyhez kapcsolódóan magas szintű politikai találkozókra is sor kerül. Bosznia-Hercegovina vezető politikusai mellett a rendezvény rendszeres résztvevője Aleksandar Vučić szerb államfő, de az elmúlt években a kiállításon megjelent Andrej Plenković horvát kormányfő, illetve Milo Ðukanović montenegrói és Kolinda Grabar-Kitarović volt horvát köztársasági elnök is.
Részvételi feltételek:
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a 23. Mostari Nemzetközi Gazdasági Vásár kiállításon, a közösségi magyar stand keretében megjelenést biztosít és az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
*Speciális igények (pl. plusz áramigény, egyéni LCD igény, kiegészítő bútorok, stb.) a kiállítók részére kiszámlázásra kerülnek
Támogatott standhelyet a HEPA a következő iparágak képviselőinek biztosít: egészségipar, energetika, élelmiszeripar, gépipar és IT.
A regisztrációs lap kitöltésével Regisztráló elfogadja, hogy:
A Kiállító Partnereket a céges képviselő(k) kiutazási, valamint az áruszállítási költségek, továbbá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség felé fizetendő részvételi díj terheli.
Kérjük, amennyiben cégük részt kíván venni kiállítóként a 23. Mostari Nemzetközi Gazdasági Vásár magyar nemzeti standján, szíveskedjenek a csatolt regisztrációs lapot 2022. január 15-ig kitölteni, cégszerűen aláírva elektronikus úton visszaküldeni a bognar.szilvia@hepa.hu e-mail címre.