Finanszírozási lehetőségek vállalkozásoknak I. - online rendezvény a Kamara szervezésében

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Enterprise Europe Network Szeged online előadássorozatot indított azzal a céllal, hogy az érdeklődő vállalkozások megismerjék azokat a finanszírozási, pályázati és támogatási lehetőségeket, melyek a kialakult gazdasági válság kezeléséhez nyújtanak segítséget. Az előadássorozat első rendezvényét május 19-én tartották meg, melyen a Kavosz Zrt. Széchenyi Kártya Programjának új hiteltermékei, az Eximbank Kárenyhítő Hitelprogram csomagja, valamint kamaránk Pénzügyi Alapjából igényelhető támogatása került bemutatásra.

Első előadóként Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója ismertette a Széchenyi Kártya Program keretében meghirdetett új konstrukciókat. Az új, kiemelt mértékű állami támogatással elérhető konstrukciók célja, hogy a koronavírus járvány hatására kedvezőtlen helyzetbe került mikro, kis-, és középvállalatok kedvezményes feltételek, illetve - a magasabb állami támogatásnak köszönhetően - alacsony hiteldíjak mellett, gyorsan és könnyen elérhető forráshoz jussanak. Az új hiteltermékek bevezetése 2020. május 15-én megtörtént, ezzel egyidejűleg a korábbi konstrukciók felfüggesztésre kerültek.

A kamaránknál is igényelhető új hitelkonstrukciók:

  • Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel
    (kétéves lejáratú forgóeszközhitel személyi jellegű ráfordításokra, maximum 750 millió Ft hitelösszegig, nettó ügyleti kamat 0,1%/év)

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz
    (legfeljebb 100 millió Ft összegű folyószámlahitel, mely a Széchenyi munkahelymegtartó hitellel kombináltan vehető igénybe, nettó ügyleti kamat 0,1%/év, a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható)

  • Széchenyi Likviditási Hitel
    (szabad felhasználású forgóeszközhitel, maximum 250 millió Ft hitelösszegig, 3 éves futamidőre, nettó ügyleti kamat 0,2%/év)

  • Széchenyi Beruházási Hitel Plusz
    (akár 1 milliárd Ft összegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, nettó ügyleti kamat 0,5%/év)

  • Agrár Széchenyi Kártya plusz
    (1, 2 vagy 3 éves futamidejű folyószámlahitel akár 200 millió Ft hitelösszegig, 100%-os állami kamat-, kezességi- és kezelési díj támogatással)

A hitelkonstrukciók részletes bemutatása megtalálható kamaránk weboldalán, EZEN AZ OLDALON.

Második előadóként Kenéz Csaba, az Eximbank Zrt. Dél-alföldi Régiójának képviseletvezetője adott tájékoztatást az Eximbank új programjairól, melyek a 2020. február 1. után nehéz helyzetbe került exportőr, exportra készülő és beszállító vállalkozások számára kerültek kialakításra.

A koronavírus negatív gazdasági hatásainak enyhítésére új finanszírozási és biztosítási konstrukciók nyíltak meg:

  • az EXIM Kárenyhítő Hitelprogram 2020
  • az EXIM Kárenyhítő Hitelfedezeti Program 2020
  • valamint az EXIM Kárenyhítő Hitelbiztosítási Program

A konstrukciók az Eximbank honlapján folyamatosan frissülnek.

Végezetül a kamaránk Pénzügyi Alapjából igényelhető visszatérítendő kamatmentes támogatás került bemutatásra. A Pénzügyi Alapból kiírt pályázati felhívásunk továbbra is nyitott, bővített forrással várjuk a vállalkozások pályázatait. A kamarai támogatás felhasználható beruházásra, eszközbeszerzésre, telephely fejlesztésre, innovációs és kereskedelemfejlesztési célokra, szakképzési körülmények javítására, valamint készletfinanszírozásra. Az igényelhető támogatási összeg maximuma 10 millió Ft, mely a legalább 3 éve kamarai tag vállalkozások számára érhető el. Azok a vállalkozások, akik kevesebb mint 3 éve kérték felvételüket a kamarai tagok közé, maximum 5 milliót Ft-os támogatási összegig nyújthatnak be igényt. A kamarai forrás a maximálisan igényelhető támogatási összeg feléig használható fel készletfinanszírozásra.

A pályázati felhívásunk, a hozzá kapcsolódó útmutató, valamint a kitöltendő adatlap a kamara honlapjáról letölthető, EZEN AZ OLDALON.

A soron következő elbíráláson azok a pályázatok kerülnek előterjesztésre, melyek 2020. július 24-ig hiánytalanul benyújtásra kerülnek.

Vállalkozásfinanszírozási témájú online előadássorozatunk következő rendezvényén 2020. június 3-án a megyei kormányhivatal a bértámogatásokról tart előadást, de szó esik a Nemzeti Hitel Program Hajráról, valamint a Széchenyi Programiroda is beszámol a munkahelyteremtést segítő új pályázatokról.

 

Előadások anyagi:

Szerző: CSMKIK
2020.05.20.