Sikeres vizsga után sikerdíj jár a duális képzőhelynek

 

Abban az esetben, ha a tanuló, a képzésben részt vevő személy sikeres szakmai vizsgát tesz, a duális képzőhelyet további adókedvezmény, ún. „sikerdíj” illeti meg, amely a (2021. január 1. napját követő) képzési idő időtartama alatt érvényesített összes adókedvezmény 20%-a. (2021. július 1. napját követően megkötött szakképzési munkaszerződés esetében, ha a felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban a szakképzési munkaszerződéssel párhuzamosan fennálló foglalkoztatásra irányuló más olyan jogviszonya mellett vesz részt, amelyben a foglalkoztató a duális képzőhelytől eltérő harmadik személy, akkor 10%-a).

A 2021. július 1-jét követően kötött szakképzési munkaszerződések esetében a „sikerdíj” érvényesítésének feltétele, hogy legalább hat hónap időtartamban álljon fenn a felek között szakképzési munkaszerződés alapján létrejött jogviszony.

Az adókedvezmény igénybevételéhez az akkreditált vizsgaközpont (szakképző intézmény) a tanuló sikeres szakmai vizsgájáról igazolást állít ki azon képzőhelyek számára, amelyekkel a tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személyeknek legalább hat hónapos időtartamban fennállt a szakképzési munkaszerződése. A szakképzési munkaszerződés fennállásának időtartamát a szakképzési információs rendszer adatai alapján állapítják meg. A „sikerdíj” adócsökkentésként történő elszámolására az éves elszámoló bevallásban nyílik lehetőség, az előleg bevallásnál nem érvényesíthető.

Az Szkt. 128.§ (5) bekezdésének bb) pontja értelmében a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó szabályok (Szkt.104-108.§) tekintetében a tanulószerződés szakképzési munkaszerződésnek minősül. A 2021. január 1-jén fennálló vagy azt követően létrejött tanulószerződések esetén is érvényesíthető a sikeres vizsgához kapcsolódó adókedvezmény. Az adókedvezmény alapja az Szkt. rendelkezései szerint, azaz a 2021. január 1. után érvényesített adókedvezmény összege.

 

A projekt az Innovációs Technológiai Minisztérium finanszírozásában valósul meg a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész terhére, a projekt illetve a támogatási szerződés száma: NFA-KA-ITM-9/2020/TK/05.

Szerző: dr. Beregszászi Ferenc
2021.12.06.