Szakmai nap kereskedőknek és szolgáltatóknak

Az esemény résztvevői mindent megtudhatnak, amit a webshop-okkal, a közösségi médiával és a  direkt marketinggel összefüggésben a GDPR-ról, valamint a főbb fogyasztóvédelmi előírásokról tudni kell. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával valósítja meg „Vállalkozásokkal a fogyasztókért” programját, melynek célja, hogy a vállalkozások tájékoztatásával, részükre konzultációs lehetőséget biztosítva hozzájáruljon a fogyasztók és a vállalkozások közötti esetleges jogviták megelőzéséhez illetve gyors rendezéséhez. A program keretében a FEOSZ – Kamaránk Kereskedelmi és Szolgáltató Tagozatának közreműködésével és ajánlásával - konferenciát szervez Szegeden. Időpont: 2018. május 9. 9 óra Helyszín: CSMKIK Székház (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.) Előadók: Dr. Horváth György a FEOSZ elnökségének tagja Dr. Horváth Károly a Csongrád Megyei Békéltető Testület elnöke Dr. Ács Karolina fogyasztóvédelmi szakügyintéző, Csongrád Megyei Kormányhivatal Program: 9:00-10:30 Interaktív workshop a webáruházak, webshop-ok valamint a közösségi média, direkt marketing használat GDPR vonatkozásairól, az adatvédelmi rendelkezéseknek való megfelelésről Szakértők: Dr. Horváth Péter ügyvéd, Nagy Gábor (Webmotion Kft.), Pataki Andrea (Kontaktia Kft.) 10:30-11:15 1. A fogyasztók alapvető jogai a hibás termékek esetében: a kellékszavatosság és a termékszavatosság előírásai 2. Mit kell tudni a jótállásról (garanciáról) 3. A panaszügyintézésre vonatkozó lényegesebb fogyasztóvédelmi előírások Előadó: dr. Horváth György 11:15-11.30 Szünet 11:30-12:15 4. Az internetes kereskedelemre és az üzlethelyiségen kívüli értékesítésre vonatkozó főbb fogyasztóvédelmi előírások 5. Békéltető testületek: a fogyasztó és vállalkozás közötti viták alternatív rendezésének fórumai 6. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és azok tanúsításának tilalma 7. A termékek biztonságosságára vonatkozó főbb előírások Előadó: dr. Horváth György Kérdések-hozzászólások, konzultáció 12:15-12:35 A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület működése, tapasztalatok a jogviták rendezésében. Előadó: dr. Horváth Károly 12:35-13:00 Hatósági ellenőrzések tapasztalatai az elektronikus kereskedelemben Előadó: dr. Ács Karolina Kérdések-hozzászólások, konzultáció A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
Szerző: CSMKIK
2018.05.17.