Szakképzési tanácsadói hálózat
Megyei Fejlesztési Képzési Bizottság

Képzési igazgatóság


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatósága meghatározó szerepet tölt be a megye szakképzési rendszerében, ellátja a kamara törvényi felhatalmazáson alapuló szakképzési feladatait. Széleskörű jó kapcsolatot építettünk ki a megye szakképzésében érintett szervezetekkel, fenntartókkal, tankerületekkel, a kormányhivatallal, és a szakképzésben részt vevő kamarai tagjainkkal egyaránt.

Elősegítjük a duális képzési rendszer minél szélesebb körű kiterjesztését. A kamarai garanciavállalás rendszerén keresztül, azon dolgozunk, hogy minél több szakképzésben tanuló diák, valós körülmények között, gyakorlati képzőhelyen szerezhesse meg a szakmájához kapcsolódó gyakorlati ismereteket. Ezt az összetett munkát koordinálja és segíti szakképzési tanácsadói hálózatunk.

A szakképzésben részt vevő tanulóknak rendelkezniük kell a munkavégzéshez szükséges alap kompetenciákkal, ennek mérésére szervezzük és bonyolítjuk le a szintvizsgákat. Segítjük tagjainkat, a helyi vállalkozásokat, a gyakorlati képzőhelyek nyilvántartásba kerülésével kapcsolatos ügyintézésben.

A megye munkaerő-piaci igényeinek szakképzésben való megjelenése érdekében működtetjük a megyei fejlesztési és képzési bizottságot. Segítjük kamarai tagjaink szakmai fejlődését, mesterképzéseket és mestervizsgákat szervezünk és bonyolítunk le számukra.

Azon dolgozunk, hogy a kétkezi szakmákat megismertessük az általános iskolás tanulókkal, ennek érdekében saját pályaorientációs programot működtetünk a megyében. Célunk, hogy minél több iskolás gyerek helyes továbbtanulási döntést tudjon meghozni, és növekedjen a szakmát tanulni akaró fiatalok száma.

Közreműködünk az országos és nemzetközi szakmai versenyek szervezésében és lebonyolításában. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések esetében a komplex szakmai vizsgákra a vizsgabizottsági elnökök és tagok delegálásával kapcsolatos feladatokat látjuk el, nyilvántartjuk és kezeljük a tagi névjegyzéket.

Ha információra van szüksége keresse bizalommal képzési igazgatóságunk munkatársait, elérhetőségünket a kapcsolat menüpontban találja meg.

Hírek


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzési hozzájárulás elszámolásának témájában előadást szervez azon gazdálkodó szervezetek számára, akik jelenleg is részt veszne [...]

2019.08.09.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével jelentkezési lehetőséget biztosít Szakács és Pincér szakmában a mai kor követelményei é [...]

2019.08.05.

  Az idei évben a szakképzési törvény változása alapján újdonságként került bevezetésre a kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga. A gyakorlati képzőhelyek és az oktatók [...]

2019.07.12.

A korábbi évekhez hasonlóan a 2019. évi Európai Szakképzési Hét keretében  is kiosztásra kerülnek a szakképzési kiválóság díjak, amelyekre meghosszabbított határidővel, 2019. jún [...]

2019.06.17.

Egy csongrádi, egy mórahalmi és egy szegedi csapat is ott lehet a World Robot Olimpiad Nemzeti Döntőjén Tatabányán, melyet 2019. július 11-én és 12-én rendeznek majd. A diákokból áll [...]

2019.06.12.

A befejező szakképzési évfolyamon az évfolyamra előírt tanulmányi követelményeket a szorgalmi időszak végéig teljesítő tanuló esetében:   A tanulói pénzbeli juttatás a [...]

2019.05.22.

A nyári gyakorlat megvalósítására vállalati munkakörülmények között tanulószerződés, illetve együttműködési megállapodás alapján van lehetőség. Alapvető cél, hogy a tanulók g [...]

2019.05.22.

Idén is nagy sikerrel szerepeltek a Csongrád megyei fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Ver [...]

2019.03.14.